Hogyan is történt az, hogy végül megfutamodtunk Albániából? Az előző posztban éppen Lezhében ültünk egy kávézó teraszán. Tovább akartunk indulni, csak az első furgon ami elvitt volna 5, angolul nem tudó vigyorgó albánnal volt tele, nos nem akartunk helyet foglalni a hátsó ülésen. Shengjinbe tartottunk, ami a Lonely Planet szerint egy csendes halászfalu. A valóságban így néz ki:

 Egy szó mint száz: ronda. Tele hatalmas, félperc alatt felhúzott szállodákkal, vagy épp félkész kolosszusokkal a legrondább fajtából. A csendes romantikus halászfalu helyett tehát irdatlan szállodaparadicsom fogadott minket. Na ott kicsit összetörtünk. A baj az volt, hogy maradni nem akartunk, délre pedig nem volt időnk menni a nyaralás rövidsége miatt (arra gyönyörű vidékek vannak) ezért döntöttünk: megpróbálunk visszajutni Montenegróba. A hazautat Shkodarig fele annyi pénzből tettük meg helyi pénzből, Shkodarba érve viszont kiderült, hogy az utolsó szervezett furgon is elment. Taxissal kezdtünk egyezkedni, szerencsénkre két olasz lány is épp a visszautat szervezte. Betettek hát minket egy furgonba, 2 török lány mellé, és megegyeztünk 10 euróba fejenként (Shkodarból Budvába, nagyon olcsó). A balhé alapját az képezte, hogy kiderült, hogy a 2 török lány meglehetősen palira lett véve: velük ugyanis 50 euróban egyezett meg a sofőr. Más kérdés, hogy hogy lehettek ilyen hülyék, hogy nem alkudtak, 50 euróért ezek Magyarországra hazavittek volna. Szerencsénkre a sofőr kötötte az ebet a karóhoz, megegyezés megegyezés, úgyhogy mindenki maradt a megbeszélt árban.

Arra gondoltunk, ha út közben kemping-táblát látunk, kiszállunk, így keveredtünk el Sveti Stefanba, a luxussziget falujába egy olajligetbe. Ha arra jártok, mindenképp itt szálljatok meg, van saját tengerpartja, kettő is, igaz le kell gyalogolni, de cserébe az egyiken kocsma van, a másikon nudisták, szóval lehet választani. Ára fejenként 5 euró egy éjszakára.